Home

nyilván nem hagyom abba az írást. Baszki, amióta az eszemet tudom, írok. Dislexia ide, vagy oda. Esetleg pont emiatt, kapja be a világ, csakazértis. Mint Vonnegut autókerekeket kergető öreg kutyája. Ha beledöglök is. Csakazértis. (Baszki, Sarah McCoy kurvajól belerakott a flóba, erre olyan seggű lányok tömegközlekednek, olyan rövidfarmerben, ami egyértelműsíti, hogy tudják milyen jó seggük van és elvárják, hogy ezt diszkréten észre is vegyem. Mindegy.)

Holtartottam.

Nem tudom hogyan akarom ezt az írás dolgot a jövőben művelni, csak azt, hogy igen. Baszkikám, tizenöt éve írom ezt a valamit. Többezer poszt… ennek átláthatatlanságával (gyönyörű szó) akkor szembesültem, amikor belekezdzem egy félfiktív, hosszabb, nemblog írásba és elkezdtem az életem megírt, dokumentált részét átnézni, mi használható belőle (szo-szo). És igen, lenne ötletem, hogy fogjam össze, hogy legyen belőle a saját emlékeimet, álmaimat felhasználó fikció. Csak az a baj, hogy vagy időm van, vagy kedvem aztán, ha fényévente mindkettő, akkor elgondolkodom, hogy tényleg akarom-e. Az egyetlen tényleg gecijólsikerült írásom a sóhejlexikon megírását kb végigbőgtem. Nem tudom kellenek-e nekem ezek az érzések. Középszerűt, meg írtam eleget. Azt minek. Közléskényszer már nincs bennem.

(Sarah McCoy Blood Siren című albuma, meg közelező hallgatmány. Komolyan. Kikérdezem.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s