’22. 01. 10.

rég jelentkeztem, pedig egy ideje tervezem. Csak mindig az a kibaszott, ehh, majd később. Már azt sem tudom miről írtam már itt és miről nem, úgyhogy azt, hogy mi történt velem az előző írás óta, hagyjuk is ki. Ugorgyunk, ahogy az író adta a szájába, az öregeskedő mellékszereplőnek, a szavakat mármint.

Szóval a most. Elkezdtem egy új évet és egy új életet. Egy mégújabbat. Csavartam a dolgokon még egyet és kiléptem a Pajta kötelékéből. Elég volt. Hiába szerettem a munkahelyem, azt éreztem, beleragadtam valamibe, amiből soha nem fogok kiszabadulni és olyan intellektuális állóvíz, amiből ha nem szállok ki, egyszercsak ott állok majd lehugyozott, remegő térddel, hatvan évesen, hogy hova tűnt az elmúlt huszonöt év. Kockáztattam hát és belevetettem magam a nagybetűs ismeretlenbe, beléptem a fúdik világába és bringára visszaülve elkezdek Woltozni.

Az elkezdek, annyira jelenidő, hogy konkrétan öt perce aktiválták a felhasználói fiókom, szóval még egy tál gyrost sem vittem ki, de hivatalosan már Wolt futár vagyok. Miért?, Hördül fel mind az öt olvasóm, egy emberként. A válasz legalább annyira magától értetődő, mint amennyire nyakatekert. Nem akarok futár lenni. LOL, mi? Elmagyarázom.
A Wolt úgy működik, hogy van egy csúszka a futárappban, amit ha jobbra húzok, mint a tinderen, akkor dolgozom, ha balra, akkor nem és ezt, ahogy a tinderen, bármikor megtehetem. Értsd, akkor dolgozom, amikor akarok és ami még fontosabb, ha nem akarok, nem dolgozok. Ha mondjuk elértem azt az összeget a nap, vagy hét folyamán – és ez nem irreális -, amit aznapra, vagy arra a hétre kitűztem, akkor azonnal abbahagyhatom a melót és foglalkozhatok azzal, amivel ténylegesen szeretnék. Ez pedig nem más, mint a tanulás, hogy taníthassak.

Az elmúlt fél-egy évem rávilágított, hogy két dologban vagyok igazán jó: hatékonyan működik a testem és az agyam. Ennyi. Jól fejleszthető izmaim vannak, kitartó vagyok és van egy nagyon fejlett izomtudatosságom, illetve kibebaszott jól kommunikálok. Namost, ezeket akár használhatom is és akár használhatom arra is, hogy másokat megtanítsak jól használni az izmaikat és jól kommunikálni. Ezért a cél egy kócs-mediátor suli elvégzése és a jógaoktatói vizsga/vizsgák, aztán mindkét úton a specializálódás, hogy a testüket és a lelküket ápolni akarókat tudjam segíteni abban, hogy ezt hatékonyan meg is tudják tenni.

Mi kell ehhez? Pénz és idő, és itt jön a képbe a csúszka elvitathatatlan szerepe, ami miatt magamra aggattam a nagy kék kockatáskát és kiszálltam a klimatizált furgonból, hogy negyvenkét évesen újra, remélhetőleg utoljára, pénzért húzzam a lábamra a patentos cipőt, mert ha minden úgy alakul, ahogy szeretném (végre, egyszer az életben), akkor ez úgy fog kinézni, hogy azért, akkor és annyit fogok futárkodni, hogy mind az anyagi, mind a szabadidő úgy álljon rendelkezésre, ami ezt a jövőképet legkésőbb jövő tavaszig realitássá változtathatja.
Papíron ezt a matek kiadta, de a puding próbája ugye nem a recept újbóli ellenőrzése, hanem az, hogy milyen szájízt hagy és ez most fog kiderülni. Ahogy mostanában megfogalmaztam: ez most egy utolsó indiánfejes egy medencébe, amiben remélem van víz. Vagy kitöröm a nyakam, vagy röpködnek a tízpontos táblák és ujjong majd a lelátó. És nyilván, ezt előre nem tudom, de stílusos uccsó próbálkozás, hogy valaki olyan lehessek, amilyennek mindig is lennem kellett volna, az kurvaélet. Egyszerűen muszáj megpróbálnom, akármi is lesz a vége.